MINDEN CUKOR BETEGGÉ, FÁRADTTÁ ÉS KÖVÉRRÉ TEHET.
"Erősödik a gyanú tudományos körökben, hogy a cukor, még a gyümölcscukor is ártalmas az egészségre és a jóllétre. Túlsúlyos felnőttek, akik nagy mennyiségű gyümölcsöt fogyasztanak, valójában egy savasító cukrot esznek, amit fruktóznak hívunk, és amitől az ember beteg, fáradt és kövér lesz. A gyümölcscukor vagy fruktóz egy mérgező sav, amely a gyümölcs érése, vagy erjedése során keletkezik. A banán jó példa erre: ahogy érik, erjed, úgy lesz egyre édesebb és édesebb.
A gyümölcscukor vagy fruktóz e folyamat melléktermékeként keletkezik. Sok éven át kutattam a soványság és a túlsúly valódi okát, és úgy találtam, hogy amikor valaki magas cukortartalmú gyümölcsöket fogyaszt, mint amilyen például a banán, az alma, a narancs, a körte, a görögdinnye, az ananász, a mangó, hogy csak néhányat említsek, riasztó mértékben megnövekszik a testzsír-százaléka, illetve az inzulin-érzékenysége.
A fruktóz nem csak a gyümölcsökben található meg, hanem a gyümölcslevekben, valamint a tartósított befőttekben is, amelyek szintén nagyon savasítanak. De ugyanígy bekúszik a táplálkozásunkba az üdítőitalokban található magas cukortartalmú kukoricasziruppal, melynek 55 százaléka fruktózzá, 45 százaléka pedig glükózzá alakul a testünkben, vagy a szukrózzal (sima cukor), amely ugyanerre a két mérgező, savas cukorra bomlik.
Tudósok évek óta hangot adnak azzal kapcsolatos félelmeiknek, hogy a fruktóz tömeges méretű elhízást, inzulin-rezisztenciát, illetve cukorbetegséget idéz elő (New Scientist, 2001. szeptember 1. 26.o.), de kevés közvetlen emberi vizsgálat történt ezzel kapcsolatban.
Egy kaliforniai egyetemen Peter Havel rávett 33 túlsúlyos, illetve elhízott embert, hogy csináljanak végig egy két hetes táplálkozási programot , amely 30% zsírból, 55% összetett szénhidrátból és 15% fehérjéből állt. Ezt követően további tíz héten át váltottak egy olyan programra, amelynél a csoport egyik felének energiáját 25%-ban fruktóz vagy glükóz biztosította.
Azoknál, akik fruktózt kaptak, növekedés indult meg a belső hasi zsírrétegben, amely körülveszi a belső szerveket, sörhasat okoz, és bizonyítottan összefüggésben áll a cukorbetegség, illetve a szív- és érrendszeri betegségek magasabb kockázatával. Mindez nem történt meg az első csoportban.
A fruktózt fogyasztó csoportban megemelkedett a vérzsír szintje, ami aztán hasi zsírrétegként, illetve koleszterinként rakódott le. Az inzulinérzékenységük 20%-ot esett. Havel a múlt héten mutatta be ezeket az eredményeket San Francisco-ban, az Endokrin Társaság egyik ülésén.
Mivel Havel vizsgálata pusztán a tiszta fruktózra vonatkozott, a glükózszirupra és a cukorra nem, ezért jelenleg még nem tisztázott, hogy az elhízásért és a cukorbetegségért e többi anyag is felelős-e. "A kérdés csak az, hogy milyen mennyiségű szirupot vagy kristálycukrot kell elfogyasztani ahhoz, hogy ezek a hatások létrejöjjenek?" - nyilatkozta Havel, aki hosszú távú tanulmányt tervez ennek kiderítése céljából. De azt is állítja, hogy azoknál az embereknél, akiknek már van valamilyen anyagcsere-zavaruk vagy savasodási tünetük - melyek olyan állapotok, a pocakkal és az inzulin-rezisztanciával együtt, amelyek növelik a cukorbetegség és a szívbetegségek kockázatát - tanácsos nagyon gyorsan abbahagyni a fruktóz tartalmú üdítőitalok túlzott fogyasztását.
"Mindez megerősíti azt, amit már régóta tudunk - mondta Francine Kaufman, a Los Angels-i Keck orvosképző iskola munkatársa. - Hogy valószínűleg nem jó ötlet túl sok cukrot enni."
Az az érzés, amit a cukor utáni sóvárgásként ismerünk, valójában a test ásványi sók utáni sóvárgása. A testünk elektromos energiával működik, nem a cukorból származó kalóriáktól. A só mintegy vezetőként funkcionál az elektromos energia átvitelében a testen keresztül az egyes sejtekhez. Ezért van az, hogy a vérünk sós a nátriumtól, nem pedig édes a cukortól.
A cukor valójában sav, ami elhízást okoz. A zsír az egyik legfontosabb semlegesítője a cukorhoz hasonló savas méreganyagoknak. Ha hízni vagy fogyni szeretnél, hagyd abba a cukorfogyasztás minden formáját! Minden cukor savas, és felborítja a tested finom pH egyensúlyát. A test kizárólag azért ragaszkodik a túlsúlyhoz, hogy semlegesíteni tudja a túlzott savmennyiséget, amely nem tudott távozni a vizelettel, izzadással, légzéssel, illetve széklettel. Egy személy nem túlsúlyos, hanem túl savas, és a gyümölcsök, gyümölcslevek, egzotikus gyümölcslevek, befőttek és szénsavas üdítőitalok mind lényeges savasító tényezők." ( Dr. Robert O. Young )
Ha Te is szívesebben vagy egészséges mint beteg, itt keress meg:
innerlight(kukac)andreagerak(pont)com
+36 70 4023173
+46 730245566
Skype: andrea.gerak
Vásárlási útmutató>>>![]()
The Seven Stages of Acidosis
-
Listen and learn from Dr. Young about the one sickness, one disease and one
treatment and the seven stages of acidosis at:
http://www.nolimitshealth.com/ph...
7 órája

1 comments:
Ez valami hihetetlen butaság... A fruktóz, mint sav? Mégis melyik szénatomja része egy karboxil-oldalláncnak? Esetleg valami más módon Arrhenius, Brönsted-Lowry, vagy Lewis szerinti sav? Miért NEM mutatja a savra jellemző reakciókat? És miért mérgező? Nekem nagyon úgy rémlik, mintha a fruktóz és a glükóz MEGKERÜLHETETLEN molekulák lennének a szervezet anyagcsere folyamataiban... De javítson ki, ha tévedek... Válaszát várom.
Megjegyzés küldése